Nápoly

Nápoly a „legolaszabb" olasz város, ahol a szűk sikátorokból állandóan robogós fiatalok özönlenek ki (esetenként robogónként hárman-négyen is), a nagytöbbség hamis Dolce & Gabbana vagy Gucci cuccokban jár, eszeveszetten és látszólag teljesen rendszertelenül vezet, senki sem mozdul ki otthonról napszemüveg nélkül, valamint Itália-szerte itt sütik a legfinomabb pizzát.

 

A város nem az a turistatérképes-útikönyves-városnézős hely. Nápolyt nem elég látni, érezni kell, és megélni minden ott töltött pillanatot. Nápoly több, mint egy szép város, érdekes romokkal, és régi épületekkel. Egy életérzés, egy életforma. Ahhoz ugyanis, hogy a várost valójában lássuk, szerintem fagylalttal a kezünkben végig kell sétálni a tengerparti sétányon, a híres via Caracciolon, majd a Castel dell’Ovoban be kell térni egy olcsó, kikötői étterembe, és pizza Margheritát kell rendelni. Ezután egy könnyed sétával eljuthatunk a központba, ahol egy hangulatos kávézóban elfogyaszthatjuk az ebéd utáni kávét. Kettő és négy óra között érdemes visszavonulni a hűs szobába, utána pedig irány a tengerpart, ahol májustól október végéig még fürdeni is lehet.

 

Este pedig indul a valódi élet. Nápolyban az éjszakákat nem érdemes átaludni, de ez egyébként lehetetlen is, mivel este kilenc és hajnali négy között mindenki az utcára vonul, robogóstul, családostul, babakocsistul, pici babástul és énekelnek, beszélgetnek, alkudoznak a boltosokkal, egyszóval akkora lármát csapnak, hogy képtelenség elaludni.

Szállás ajánlatok

Idegenvezetés Nápolyban